Van egy hang, ami szinte minden reggel ugyanaz.
Csörög.
Pittyeg.
Rezeg.
Nem kérdezi meg, kipihented-e magad. Csak jelzi, hogy kezdődik egy újabb nap.
Aztán vannak reggelek, amikor nem ez az első hang, amit meghallasz.
Hanem a nyitott ablakon beszűrődő madárcsicsergés.
És mielőtt egyetlen gondolatod is lenne a teendőkről, már tudod, hogy ez a reggel más lesz.
Nem azért, mert eltűntek a feladatok.
Nem azért, mert megállt az idő.
Hanem mert végre nem ugyanazok a hangok vesznek körül, mint minden másik napon.
A természetnek nincs értesítési hangja.
Nem küld emlékeztetőket.
Nem sürget.
Egyszerűen csak ott van.
Egy szélfuvallat.
A lombok halk susogása.
A madarak reggeli koncertje.
És egyszer csak azt veszed észre, hogy te sem sietsz annyira.
Talán ezért esik olyan jól néhány napra kiszakadni a megszokott ritmusból. Nem azért, mert el akarunk menekülni a hétköznapok elől, hanem mert szeretnénk újra meghallani azokat a hangokat, amelyeket a rohanásban már alig veszünk észre.
Lehet, hogy hétfőn ugyanúgy megszólal majd az ébresztő.
Ugyanazok a feladatok várnak.
De néha elég egyetlen reggel ahhoz, hogy eszedbe jusson: nem csak így lehet ébredni.
Mert nem minden ébresztőóra csörög. Van, amelyik csicsereg.